Minden nap lábnap- első rész  

Minden nap lábnap -legalábbis annak kellene lennie. Ehhez képest nem elég, hogy nem edzük a lábunkat, de ráadásul lehetetlen konstrukciójú cipőkbe kényszerítve sanyargatjuk szegényt.

De mit tud a lábunk, ami miatt sokkal több figyelmet érdemelne? 

A láb először is egy érzékszerv. Egy marsjáró. Az a feladata, hogy adatot gyűjtsön (többek között) a talajról, amit aztán az agy elemez és a felszín tulajdonságaihoz igazítja az izmok tónusát. Izgalmas, ugye?

Új felületre érkezve az első néhány lépés során felmérik, hogy milyen felszínnel van dolgunk: homok? beton? parketta? és az egyes izomrekeszek tónusát ehhez fogják igazítani. Ez a mechanizmus szükséges ahhoz, hogy a lépéssel keltett rezgés energiáját az izmok és a kötőszövet be tudja tárolni és a következő lépésnél le tudja adni - és ne mondjuk a sípcsontod nyelje el, mert azt hosszú távon nem fogja megköszönni. Hasonló töltés-kisülés ciklusok váltakoznak itt is, mint mondjuk egy elektromos autó töltése esetében, csak jóval gyakrabban. Az elektromos energia ugyanúgy kontrollált keretek között a barátunk csak, mint ahogy a rezgés: a konnektorba nyúlni itt sem tanácsos.

Amikor egy agyon párnázott, merev talpú cipőbe kényszerítjük a lábunkat, akkor a kis marsjárónk szenzorait letakarjuk, érzékelését letompítjuk, képtelen ellátni adatgyűjtő feladatát. Ennek megfelelően aztán Houston sem tudja megfelelően hangolni a futóművünket, aminek következtében - nagyon leegyszerűsítve - az energia elszivárog, a mozgásunk nem hatékony, futóként pedig halomra sérülünk. Nem is értjük: biztos genetika, elvégre mi beruháztunk az 50.000 Ft-os Supercloud cipőre. Hja. Bár ne tettük volna...

Szóval le a papucsokkal, hadd tapicskoljanak azok a szenzorok az ingerekben, imádni fogják...